Plágiumbotrány ahogy én látom (csak én?)
Plágium-botrány, ahogy én látom...
Több, mint két hónapig csak úgy néztem ki a fejemből, hogy mi
minden katyvasszal etettek úgymond "plágium-ügyben".
A vége(?) 2012. április 1-én, de egy korántsem áprilisi tréfa:
Tulassay Tivadart, a SOTE rektorát köztársasági elnöknek javasló
Facebook csoport indult!
!!!! ???? !!!!
Ostobák, éretlenek vagyunk. Megérdemeljük, amit kapunk.
Az, hogy Schmitt Pál alkalmatlan arra, hogy a nemzet egységét
képviselje, már a parlamenti megválasztásakor nyilvánvaló volt.
Az ellenoldal persze lenyelte, végül is egy "demokratikusan
választott többség" hozta ránk.
A január 11-i HVG-WEB tényfeltáró-leleplezése Schmitt-ügyben csak
tovább növelte a személye okozta megosztottságot. Senki, aki egy
picit is alaposabban belenézett a nyilvánosságra került anyagokba,
nem kételkedhetett abban, hogy védhetetlen az államfő kisdoktori
címe.
A következmények persze még nyitottak voltak, függően a
nyilatkozat-háborútól, a nemzetközi visszhangtól, stb-től.
És innentől (bár magam már korábban is úgy értelmeztem) az összes
elutasító, támadó, bagatellizáló, stb. nyilatkozat már nem Schmitt
Pálé, hanem egy jól fizetett, professzionálisnak mondott
kommunikációs stáb munkája.
Nem Schmitt bukott, hanem ez a stáb, beleértve a gyakran besegítő
kormányzati tanácsadókat is,
akik ezzel bizonyítványt kaptak a diletantizmusukról. (A
manipuláció mestereitől lehetett volna sokkal ügyesebben is
)
A két hónap alatt már nem Schmitt "sározódott tovább", hanem az ügy
elmismásolására törekvő aktív, passzív,
(a kényszerből, vagy prostituális indíttatású megfontolásból
statisztálók) sározódtak be.
Lenne mit konkrétan sorolni
, de csak annyit emelnék ki, hogy az SE
korántsem maradt abszolút ártatlan ebben a folyamatban.
Álláspontom szerint a t. Rektor Úr sem őrizte meg
ártatlanságát!
A HVG-cikk megjelenését követő 2. nap (mintegy csatlakozva a
miniszterelnöki szóvívó"bulvárkacsa" nyilatkozatához) az SE egyik
dékánja vizsgálatot elutasító közleményt ad ki, nehéz lenne
elhinni, hogy a rektori egyeztetés nélkül.
A 12. napon kér a Rektor vizsgálóbizottságot (sokak számára
érthetetlenül hosszú) 2 hónapos határidővel. A, ez előtt a mediában
folyamatosan napirenden álló, téma több mint két hónapra
megnyugodni is látszik, ami az elhallgattatásra törekvő kormányzati
szándék sikere is.
A határidő előtt egy nappal közzéteszik a bizottság
zárójelentésének összefoglaló 3 lapos kivonatát.
Gyalázatosan indokolt "felmentő" végkövetkeztetéssel, amiről megint
csak nehezen hihető, hogy nem tudott a Rektor Úr.
A Rektor nem nyilatkozik, a teljes (ezer oldalt bőséggel,
-racionálisan érthetetlen módon-, meghaladó) anyagot postázza a
NEFMI-be,
amit a Miniszter még aznap bontatlanul visszaküld.
Itt a határkő. A "tudomány", az SE nem térhetett ki tovább az
állásfoglalás kényszere elől és
(figyelemmel a közvéleményre, még inkább a nemzetközi sajtóra)
az elit egyetem SE nem vállalhatta tovább a kormányzati eltusolási
szándék kiszolgálását.
Innentől már, a kormány nyilatkozatstopja ellenére, a felgyorsult
ügy 5 nap alatt lezáródott.
Ez alatt a pár nap alatt, aki tudott és megtehette, az már menekült
az agyonhallgatásban együttműködése okozta besározódásból.
(Nem kedvelem Kövért, de a tudomány vezetőinek kritikájában lehet
igazsága, bár korántsem abban az értelemben, ahogy
gondolhatja.)
Tulassay Tivadar lemondását magam, indoklásának értelmezésével
felemás érzéssel fogadtam. Véleményem szerint, a t.Rektor Úr egy
keményebben indokolt lemondás visszautasíthatatlanságát nem
vállalta. A "bizalomvesztéses" indok, lássuk be, hogy némiképp
eléje ment a várható kormányzati "nem fogadom el" válasznak. "Nincs
bizalomvesztés! A tudomány autonóm, stb... Nem fogadjuk el a
lemondást."
Ez a tipikus "kecske és káposzta esete". Megmarad a tisztesség is,
de azért "örihari" sincs a hatalommal.
(Amúgy meg, nem az a pár hónap számít.)
Különös bátorság talán mégsem kellett ehhez, ami hősi szerepét
alátámasztaná. (Köztársasági elnöknek? Budapest díszpolgárának?
Egyiket sem kifogásolnám, ha nem a hősies kiállásával, hanem
"csupán" a munkásságával indokolnák.)
Egy karakánabb (visszautasíthatatlan) lemondást tekintettem volna
hátsó kettős szándék nélküli őszinteségnek, bátorságnak,
ami részemről igaz tiszteletet is ébresztett volna:
"egyszersmind követendő példát kívánok mutatni az Elnök úrnak...,
tegye meg az országért azt, amit én az Egyetemért..."
Ez lett volna az, ami elválasztja a feketét a fehértől. Ez nélkül,
ez a lemondás előttem csupán a ***"cirkusz része"...
***Megjegyzés:
A Köztársasági Elnök parlementi szövege?
Miért van az a gondolatom, hogy a korábbi media-nyilatkozataihoz
felkészített-begyakorolt szinte változatlan szövegének két
befejezési variációja volt, amik közül a lemondó változatot a hétfő
reggeli nemzetközi sajtófigyelés értékelése alapján választotta
OV?
